A koronavírus és az Egység

Már hosszú ideje azon gondolkoztam, hogy szeretnék írni egy blogbejegyzést a koronavírussal kapcsolatban és végre eljött ennek is az ideje. Sőt, nem is pontosan a vírusról írok, ugyanis nem vagyok orvos, sem vírusszakértő, így felesleges lenne tudományos szempontból bármilyen csacskaságot “papírra vetnem”.

Mindenesetre nagyon érdekes kép rajzolódik ki arról, hogy mi számít hírnek és álhírnek a Covid-19-el kapcsolatban. A valódi és a valótlan megkülönböztetése nagyon fontos azokon a területeken is, amelyekkel alapvetően én is foglalkozom, mint az UFO-k és a paranormális jelenségek. Úgy érzem elég jól tájékozódom az interneten és sorra nyomon követem, vizsgálom, majd választom el az ocsút a búzától az előbb említett témákban. Egyszer csak azt vettem észre, hogy ezt a koronavírusról szóló hírekkel kapcsolatban már nem tudtam megoldani. Természetesen nem az olyan butaságokra gondolok, amelyeken egyértelműen látszik, hogy csalások, hoaxok, azaz hamis hírek. Hanem olyasmire, mint amikor a legnagyobb híroldalak, amelyek egytől egyig abszolút nem függetlenek – hiába is hangoztatják ezt magukról – a saját szájízük szerint írják meg a híreket, olykor egymásnak is ellentmondva. Sőt, ami számomra zavarba ejtő volt, amikor különböző orvosok a kollégájukat cáfolva hanyatt homlok ellenkezőjét nyilatkozzák a vírusról. Az egyik szerint óriási a baj, a másik szerint viszont jelentősen fel van fújva az egész ügy. Az egyik egyetért az óvintézkedésekkel, a másik pedig nem, és szerinte pánikhangulatot keltenek csak vele. Kinek higgyünk hát? Mégis miből tudjuk eldönteni, hogy melyik orvosnak van igaza? Feltétlenül rossz az, aki eltér a többség véleményétől? Negligálnunk kell az illetőt és megbélyegezni?

Én nem pánikolok a koronavírus miatt. Teljesen közömbös vagyok vele kapcsolatban, ami lehet egyesek szemében furcsának tűnhet. Felfogtam, hogy van, akár el is kaphatom és kész. Ettől függetlenül az óvintézkedéseket természetesen betartom. Ám minél inkább pánikolsz, minél inkább görcsölsz, annál inkább rögzíted magadban a negatív folyamatokat és ezzel azt a hatást válthatod ki, amit éppen elkerülni próbálsz. Viszont annál rosszabb látni az emberek nemtörődömségét és önzőségét egymással szemben.
Tényleg jó tonnaszámra mindenféle élelmiszert felvásárolni, hogy másoknak ne jusson?
Tényleg korrekt olyan helyre ülni a tömegközlekedésen, ahová tilos és ezzel a sofőrt veszélyeztetheted?
Tényleg normális az, hogy mindkét véglet – a szájmaszkosak és akik nem hordják azt – egymást sértegeti vagy kineveti?
Tényleg muszáj buta és megalapozatlan álhíreket terjeszteni a témával kapcsolatban?
Tényleg vicces és okos bárminemű hivatalos-kormányzati intézkedésbe beleállni, kinevetni, kicinkelni, de ha nem lenne semmi, akkor meg azon fröcsögni? A tipikus semmi sem jó esetét látom nap mint nap! Pedig én sem értek mindennel egyet…

Jó lenne, ha legalább egy picit jobban odafigyelnének az emberek a másikra, ha összetartóbbak lennének, mert ezekkel a berögzült viselkedési mintázatokkal nem csak a másikban, de önmagukban is kárt tesznek, és kis túlzással kijelentve ez akár többet is árthat, mint maga a vírus. Úgy látom ez még nagyobb próba és feladat egyeseknek, mint hogy leküzdjenek egy betegséget.

Fogjatok össze, segítsétek a másikat, viselkedjetek Egységként!

(Egy UFO-kutatói beszúrás: Ha ez a vírus ekkora káoszt, ellenségeskedést, tehetetlenséget is(!) tud okozni nem csak a lakosság, de a különböző országok és kormányzatok között is, akkor gondoljunk csak abba bele, hogy vajon mi történne, ha egy földönkívüli civilizáció minden kétséget kizáróan felfedné magát az Emberiség előtt! Ebből is látszik, hogy az abszolút nem értünk meg rá!)

Bár a koronavírus elterjedése számos negatív dolgot szült az életünkben, de optimistán és föntebbről, kívülállóként szemlélve a tényeket, mondhatnánk azt is, hogy ez egy szükséges rossz, aminek pozitív hozadéka is lehet sokak életében. Mire is gondolok valójában?

Azáltal, hogy egyedül vagyunk otthon, a számos átlagos és hétköznapi teendő mellett Önvizsgálatot tarthatunk, felfedezhetjük hibáinkat, gondolkodhatunk azok javításán, és végigvehetjük azokat a dolgokat, amiket el kell rendeznünk az életünkben. Most végre valóban van idő Önmagunkra.

Azáltal, hogy a családdal vagyunk, kiszakadva a monoton hétköznapok állandó robotjából, több időt tölthetünk szeretteinkkel. Talán régen volt ennyi örömteli pillanat, amennyit ebben a szokatlan helyzetben megélhetünk Velük. Ha viszont valakinek nem felhőtlen a viszonya szüleivel vagy rokonaival, akkor ez egy jó lehetőség arra, hogy rendezze a nézeteltéréseit, a félreértéseit és a vélt sérelmeit. Nincs olyan, aki ne követett volna el hibát, ne bánta volna meg tettét és ne szeretné valahogy helyrehozni kapcsolatait olyanokkal, akik valójában hozzá tartoznak.

Azáltal, hogy korlátozva lettünk a lakásból való kimozdulás terén és nem érezzük a szabadság teljes ízét, most döbbenünk csak rá igazán, hogy mennyi mindent nem értékeltünk idáig. Mert szokványos volt, mert ott volt minden nap. Ugye mennyire hiányzik a friss levegő? A nap melege és az azúrkék ég látványa? Hogy kint legyél a szabadban, érezd a növények és a virágok illatát? Hogy nyugodtsággal töltsön el egy erdő vagy egy mező csendje egy hosszas kirándulás során? Az emberek “megrohamozták” a parkokat, az erdőket és az elhagyatott  területeket. Megelégelték a benti életet, hiányzott nekik az, amit a vírus előtt észre sem vettek, pedig mindig ott volt: hogy benne élünk a természetben, hogy annak részei vagyunk, hogy Egységesek vagyunk vele.

Természetesen ez a három pont nem mindenkire igaz. Többen is így éltek már a vírus előtt is, akik Tudatosabb életmódot folytattak, akik nem mindig csak a szürke monotonitásnak voltak néma tűrői. Nekik a feladatuk felnyitni embertársaik szemét és megsegíteni őket.

Ezt a blogbejegyzést egy verssel szeretném zárni, Szádeczky-Kardos György “Nincs időd” című irományával. Hiszen most van időd, most itt az idő!

Szoktál-e néha meg-megállni,
És néhány percre megcsodálni,
A zöld mezőt,a sok virágot,
A dús erdőt,a zúgó fákat,
A csillagfényes éjszakákat,
A völgy ölét, a hegytetőt?
Nem, neked erre nincs időd!
 
Szoktál-e néha simogatni,
Sajgó sebekre enyhet adni,
A hulló könnyeket letörülni
Más boldogságán is örülni,
Meghallgatni,akinek ajka
Bánatra nyílik és panaszra,
Vigasztalni a szenvedőt?
Nem, neked erre nincs időd!
 
S ha est borul a késő mára,
Készülni kell a számadásra,
Mérlegre tenni egész élted
Tettél – e jót, láttál – e szépet,
És nincs más vágyad csupán ennyi:
nem rohanni, csak emberré lenni,
Hiszen már látod a temetőt!
De most már késő!…Nincs időd!